Mi vagyok én?
Nem vagyok író. Polihisztor talán igen. Több szenvedélyem közül most az írás került előtérbe. Úgy érzem, kikívánkozik belőlem egy csomó gondolat - nem érezném jól magam, ha nem tudnám leírni, elmondani valaki/k/nek.
Mottó:
"Azért, mert valamit nem tudunk, nem beszélünk róla vagy elhallgatunk, azért még az adott információ létezik - mi több, tovaterjed akkor is, ha ez számunkra kényelmetlen. Nem lenne egyszerűbb minden kíméletet mellőzve igazat mondani, mellőzve a "civilizáció etikettjeit" még akkor is, ha az kényelmetlen, mellőzve sok-sok agyi kapacitás hiábavaló lefoglalását, mellőzve ideg- és immunrendszerünk, felesleges idő előtti tönkretevését, lerombolását, és ezáltal siettetve az amúgy is "rövid idő" múlva bekövetkező /testi/ halált?"
Talán e földi lét során - már ha az olvasó elismeri másik világ/ok/ létét is - a legfontosabb mindenki számára a fájdalom, szorongás nélküli, egészségben és sikerekben gazdag, hosszú élet. Minden, ami ez ellen szól, káros, s ha elég előrelátóak vagyunk, időben kell megszabadulnunk a bennünket ostromló hatásoktól. E mellett ki kell alakítani kellő alázatossággal, istenhittel azt az alkalmazkodóképességünket, mellyel környezetünk másságát minimum elviseljük, jobb esetben csodáljuk. Ha nem ezt tesszük előbb lelkileg - utóbb testileg is beteggé tehetjük szervezetünket, lényünket.
Az emberek egyik legnagyobb baja - amitől előbb-utóbb betegek lesznek - az, hogy nincs senki, akinek kellő őszinteséggel, nyíltsággal elmondhatnák igazi, legnyomasztóbb, lelkük legmélyén levő gondjaikat, problémáikat.
Lelki problémáik természete olyan, hogy egyedül nem, vagy nagyon ritkán birkózhatnak meg vele. Ha nem így lenne - másnapra kialudnák, elfelejtenék súlyos gondjaikat, melyek nyomasztó érzéseket keltenek bennük. Olyan ez, mint amikor a mocsárban fuldokló ember nem tud egyedül kijönni a partra, de ha egy másik mentőkötelet dob felé, megmenekülhet a fuldokló.
A lélek - mely minden ember sajátja, minden történést regisztrál, és a sors /karma/ lehetővé teszi, hogy következő életünkben az előző életek tapasztalatának esszenciájával - de annak információit három plusz egy dimenziós tudatunktól rejtve - folytassuk a következő háromdimenziós testben, lelki tisztulásunkat. Hogy miért hiszem, hogy mindez így van? Mert mindeddig nincs más épkézláb, logikus magyarázat arra, mit keresünk itt, a Földön, mi életünk valódi célja az utódnemzésen és a boldogság egy életen át történő keresésén, hajszolásán kívül.
Azt hiszem, mostanában egyre világosabbá válik, hogy minden ember egy bizonyos ponton túl ráutalttá válhat embertársa segítségére. A végleges kirekesztődés a közösségi élet bármilyen köréből degenerálódási folyamatot indíthat el, mely kihathat térben és időben a jelenlegi és a következő generáció életére is.
Még egy nagyon fontos törekvés látható az Emberiség életén belül: az Idő és a Tér korlátai kitágításának, legyőzésének szándéka.
Az "idő", mely csak itt, a sűrű anyagi világban jelentkezik viszonyítási alapként, - mely egyszer látszólag gyorsabban, máskor lassabban múlik -, nos ebből az "időből egyre kevesebb van hátra", ami a jelenlegi földi civilizáció élettartamát illeti. Több jelből is érezhető ez...
Egyre több azoknak az érző, látó, író médiumoknak a száma, akik enyhe, de biztos késztetést éreznek időnként, hogy tudatosan ugyan, de okát tekintve nem igazán megmagyarázható lelkesedéssel olyan információkat közöljenek környezetükkel, melyeket korábban egyáltalán nem terveztek bele életükbe, nem is sejtették, hogy minderre ilyen hatásfokkal képesek. Mindezt szóban, írásban, zenében. Természetesen a SORS semmit nem bíz a "véletlen"-re - miután az nem is létezik -; csupán mi hisszük a szuperbonyolult, sokdimenziós rendszer/ek/ről, hogy nincs összefüggés az általuk, bennük, közöttük feszülő "hálók"- ban tárolt, zajló és megvalósuló történések között.
Kellékek az élethez
A hazugság
Ez az a fogalom , mellyel ha megvádolnak valakit, sok ember azonnali heves érzelmi stresszt, töltésváltozást szenved el . Annak a lelkiismereti tisztátlanságnak a következménye e negatív reakció, mely hosszú évek során bűntudattá váló fájó pontjává válik az emberek jelentős részének lelkében.
Állíthatja-e bárki, hogy élete során sohasem hazudott? Az más kérdés, hogy milyen körülmények kényszerhatása alatt tette ezt. Ugyanis a hazug emberek első gondolata az a jól ismert, de a tisztasághoz vezető úton legkevésbé előrevivő állásfoglalás, hogy "mit tehettem volna, meg különben is mindenki más is hazudik, csak némelyekről sosem derül ki, miért pont én legyek tisztességes, amikor látható, hogy a becsületesek nagy részben szegények maradnak, semmire sem viszik. Olyanok az életviszonyok, és ezen belül a törvények - úgyszólván az egész világon -, hogy becsületesen, hazugság nélkül, tisztán tartott lélekkel nagyon nehezen lehet megélni, és mellesleg számolni kell a környezet megvetésének fenyegetésével, hiszen sok országban a vagyoni helyzet, az elért egzisztenciális fok az érvényesülés és a presztízs létráján - az elsőrendűen fontos dolgok, információk azokon a helyeken, ahol életvitelünket az akkor, és ott éppen aktuális főnökeink jóváhagyásával, nagyobb anyagiak kilátásával felsőbb szintre emelhetjük. A hazugság egy enyhébb foka a füllentés, ill. az igazság egy részének elhallgatása. Ezek már nem olyan "súlyos bűnök", mint a hazugság, de ahhoz éppen elegendőek, hogy ideg- és immunrendszerünk nem tudatos, de valóságos, és csak utólag regisztrálható állandó terhelésével, és gyengítésével egyre fogékonyabbak legyünk a betegségekre, a korai öregedésre. A közmondás, - miszerint "a régi bűnöknek hosszú árnyéka van", teljes mértékben igaz. Látszólag csak a tudatalattiban foglalnak helyet azok a rég elfeledett emlékek, melyek hazugságból származnak, de egy váratlan inspiráló történés rendszerint a legrosszabb pillanatban felszínre hozza e kellemetlen, sokszor sorsdöntő emlékeket, s ekkor másodszor is bűnhődhet, aki hazugságban és biztonságban érezte magát. Biztos akadnak olvasóim között olyanok, akik jelenleg is e hatás alatt kénytelenek élni.
Mitől leszünk egyre fogékonyabbak a betegségekre ?
Hát mindattól, amit az előző sorban leírtam. Nem véletlen, hogy José Silva 20 év fejlesztési munkája során - Magyarországon Agykontroll név alatt ismert meditációs - az emberek önmagukba befelé forduló öntisztító gyakorlatainak egyikébe beépített egy lelki feszültségmentesítő szöveget, mely nagyon hasonló a régóta ismert imádságokhoz, levezeti a lélek feszültségeit, az egészség megőrzésének, ill. megtartásának célját szolgálva. Eszerint gondolatokban és képekben is képzeletünkben kibékülünk eddigi ellenlábasainkkal, haragosainkkal.
Nehéz elfogadni azt a tényt, hogy nem lehetünk tökéletesen egészségesek, kiegyensúlyozottak akkor, ha haragosunk van, félbehagyott, elintézetlen bármilyen adóssággal rendelkezünk, vagy megbántottunk valakit, akitől nem kértünk bocsánatot.
Nem tévesztendő össze a békétlenség állapota a különbözőséggel - azzal a helyzettel, amikor ízlésbeli vagy szimpátiadifferenciák miatt első perctől kezdve nem kedvelünk valakit. Valószínű, hogy ez valami kellemetlen, előző időszakokban /ebben vagy valamely előző életekben/ megtapasztalt emlékképpel való tudat alatti összehasonlítás eredménye.
Intuíció
Életünk cselekvéseit, történéseit, döntéseit - és ez teljesen természetes, úgy tudjuk - születésünktől kezdődően Istentől kapott szabad akaratunk révén, tudatosan szabályozzuk, befolyásoljuk. Emiatt - sikertelenség esetén gyakran kimondva vagy ki nem mondva magunk vagy mások által - az idő hosszabb vagy rövidebb távlatából kritikával illetjük cselekvéseinket.
Mindazon esetekben, amikor nem megmagyarázható módon, váratlanul, "csak úgy, egyet gondolva" hozzuk meg kisebb-nagyobb döntéseinket, s azok sikeresek lesznek - intuitív forrásként határozható meg cselekvéseink oka.
Megfigyelések szerint a jobb agyféltekéjüket gyakrabban és jobb hatásfokkal használók közül kerülnek ki a feltalálók, művészek, zeneszerzők és egyéb, lélektannal kapcsolatos foglalkozások művelői.
A még materialista módon nem bizonyított, de több intellektuális, többnyire írók tapasztalatainak, sejtéseinek leírásaiból az derül ki, hogy két énünk van, egy isteni és egy evilági, melyre azért van szükség, hogy valahogy elviselhető legyen ez az ellentmondásokkal és vargabetűkkel, képmutatásokkal és hazugságokkal teletűzdelt földi /egyesek szerint pokol/, melybe a boldogság csak pihenőként, előre kiszámíthatatlan időpontban, és előre nem ismert ideig megjelenő ritka madárként repül be.
Párkapcsolat, a házasság
Mindazon esetekben, amikor egy idő után egymásba szerelmes emberek a törvény keretei között "örök hűséget" fogadnak egymásnak, függetlenül az adott ország helyi szertartásaitól, lelki közösség alakul ki igen nagy elvárásokkal. Ezek az elvárások az idő múlásával azonos ill. magas szinten maradnak. Hozzájuk képest a teljesítések - esete válogatja - néhol nagyságrendekkel alulmúlják a megkívánt elvárásokat. Többek között ez az oka a korábban örökösnek hitt kapcsolatok megszakadásának, kihűlésének. Egy esetben, melynél a férj mákos tésztát evett és félrenyelt, a feleség, valamint egy vele szimpatizáló vendég jelenlétében, a feleség egy szót sem szólt, folytatta tovább korábbi tevékenységét, a vendég fölkapta a fejét, és sajnálkozó, mosolygó arckifejezéssel érdeklődött, és nyugtatta a fuldoklót. Nos, hát ennyire képes az évek során közömbössé válni egy feleség a férje iránt!
A házasság a párkapcsolatnak egy olyan minősített esete, ahol a szerelmi-szexuális viszony révén a párkapcsolat hosszabb ideig tartható fenn a kölcsönös élvezetek könnyű és legális hozzáférési lehetőségén keresztül.
Utólag, hideg fejjel akár még a volt párok részvételével is kielemezhető, hogy a párkapcsolat emberi és érzelmi csúcsának elérése után - az életviszonyoktól /anyagi, lakás, gyerek/ függően, mennyi idő telik el a kapcsolat végleges fizikai és érzelmi megszakadásáig. Hogy mennyi ez az idő, abban igen nagy szerepe van a környezetnek /rokonság, barátok, ismerősök meglétének/, az ő jövőbeli lehetséges véleményük a párokra gyakorolt hatásának, - a "mit szólnak majd?" effektus által fennálló fenyegetettségnek. Ezek azok a tényezők, melyek a párok lelkét sokkal hosszabb ideig kötik béklyóba, és keltenek szorongást, stresszt, mintsem az ideális lenne, főleg a szervezet lelki és testi egészségének szempontjából. Íme az egészségromlás egyik olyan lehetséges oka, mely azokat sújtja /"hálaként"/, akik valamikor bizalmat, érzelmeket, szerelmet ajándékozva egymásnak, egy idő után egymás ellenségeivé válva - alkalmazkodási képességüknek elviselhetetlenül alacsony szintre zuhanása miatt szerencsés esetben előbb, szerencsétlen esetben később - egy olyan időpontban szakították meg életközösségüket, amikor már sem energiájuk, sem ambíciójuk nem volt újabb párkapcsolat s ezáltal örömforrás létrehozásához. Innen már csak pár "lépés" az az állapot, amikor már a depressziónak van a legnagyobb esélye beférkőzni lelki életünkbe, véglegesen beteggé téve azt. Az ilyenkor /is/ hiányzó emberi megértés helyett az orvosi gyakorlatban szokásos nyugtatók szedésével fennálló tüneti kezelés a divat, melytől a lélek nem válik egészségesebbé, csak további időt kap arra, hogy betegsége révén felőrőlje a már amúgy is - a korábbi hosszú évek alatti stresszektől - részben tönkrement testet.
Szerelem
A legcsodálatosabb érzés talán a földön. A sors és Isten különös kegyelme folytán, amikor ezeket a sorokat írom, most ismét szerelmes vagyok. Daubner Béla pszichológus 1996 májusi E SZ P-n azt mondta: amikor szerelmesek vagyunk, a másik emberben önmagunkat szeretjük. Amikor elmúlik ez az érzés, egy "idegennel" találhatjuk szemben magunkat, akit ha nem tudunk szeretni tovább, csalódás érhet bennünket.
Ez az érzés egy hatalmas vágy /is/ a másik, szeretett ember közelségére, testének, lelkének megérintésére, vágy hangjának hallására, és mindenre, ami Vele kapcsolatos. Ezáltal mindennek hiánya szenvedés is egyúttal, mely kényszerű, várakozással teli - a lelki és testi beteljesülés iránt. Ilyenkor úgy érzi az ember, mintha öröktől fogva ismerné "új" társát, sajnál minden percet, amit eddigi életéből nem Vele töltött, s szeretné megállítani az időt és az eseményeket, hogy szerelme örökké tartson. Amilyen hirtelen, váratlanul, kiszámíthatatlanul jön, ugyanúgy tűnik is tova vagy alakul át szeretetté - mondják sokan, akik már átélték. Félti, óvja szerelmét, annak titkait az ember, s közben talán eszébe sem jut, hogy Ő és társa csak alanya, de nem irányítója ennek az életen - szerencsés esetben többször is átvonuló -, viszonylag elég rövid ideig tartó csodálatos érzésnek. Vannak /sajnos/ beteljesületlen szerelmek is. A világirodalomban és a zenében talán ezeket a "tragédiákat" énekelték meg a legtöbbször és a legszebben. Mire tanít minket a szerelem? Némi jutalom talán az életben mindennap elszenvedett búkért, bánatokért? Megtanít igazán szeretni? Megtanít uralkodni vágyainkon? Lehetőséget ad, hogy bizonyítsuk hűségünket, s tükröt tart elénk, hogy állunk jellemvonásainkkal. Egyfajta érzelmi kiindulópont a házasság kezdetén, hogy legyen mihez viszonyítani sok év múlva megromlott kapcsolatunk egymás iránti érzelmeit? Magasról nagyot lehet esni. Nagy szerelemnek nagy csalódás a párja. Hogy mekkora e csalódás, az elvárások nagyaságán túl azon is múlik, mennyi idő alatt cseng le közönnyé, közömbösséggé, ami egykor oly csodálatos volt. Fontos-e még nekem a másik? Fontos vagyok-e én még az ő számára? Lehet, ha ilyennek ismerném meg, most már a barátom sem lehetne? Ilyen mélyre süllyedt volna kapcsolatunk? Ilyen és hasonló kérdésekkel kellhet szembenézni hosszabb- rövidebb idő után, sajnos elég gyakran, sokaknak, akik törvényesen is örök hűséget esküdtek egymásnak egy olyan pillanatban, amikor tele voltak szerelemmel, eufórikus érzésekkel, s szeretteik várakozásával, jókívánságaival, segítőkészségével esküvőjük napján. Aztán sok esetben mindebből nem marad más, csak az esküvői képek és halvány emlékek a boldog órák, napok, hetek történéseiből. Mire a válás gondolata és hivatalos procedúrája eljő, sokat szenvedett emberek lesznek a valamikori szerelmesekből. S mint látni lehet, az emberek semmiből sem tanulván, hosszabb-rövidebb idő elteltével, a bizalom jegyében ismét összezárják magukat egy szerelemmel kezdődő kapcsolat lelki és testi korlátai közé, ahol nem biztos, hogy a feleség jó néven veszi, ha férje érzelmesen mosolyog egy eddig soha nem látott, de fantasztikus kisugárzású nőre. És ekkor indul be a ...
Féltékenység
...melyet sokan betegségnek is neveznek. Igen nagy lelki szenvedéseket okoz annak, akit megszáll. Valószínűleg szeretethiány és a fontossági érzés hiánya váltja ki. Itt egy érdekes jelenségre hívom fel a figyelmet. Igen nagy eltérések lehetnek két ember között az elvárások és a teljesítések vonatkozásában érzelmileg is. Abban az esetben, amikor valaki a második vagy többedik házasságában várja el mindazt a szerelmet, szeretetet, gondoskodást, amit az előzőben nem kapott meg, sokkal vehemensebben reagálja le az immár másodszor, vagy többedszer is - csalódása révén jelenlegi házastársától meg nem kapott - vélt, vagy valódi érzelmek hiányát. E kielégületlenség következménye egy sokkal nagyobb, személyre szóló lelki tragédia, mint ami korábbi kapcsolat megszakadásánál történt. Másik megfigyelhető jelenség, a birtoklási vágyból eredő egészségtelen mértékű féltése a szeretett lénynek. Féltése mindenkitől, aki csak egy kicsit is mélyebben néz rá, vagy elmerültebben próbál kapcsolatot teremteni Vele. Ha az emberiség - ma még a konzervatívok részéről eléggé elítélhető módon - olyan közösségekből is állhatna, ahol nemcsak a többnejűség, hanem a mindenkit mindenki részéről átható szeretet és a változatosság kielégítésének vágya lehetősége mind testi, mind lelki szinten is megvalósulhatna - és ez nem kuriózum, hanem általános jelenség lehetne ezekben a közösségekben - nagyon sok ember görcsös szorongását lehetne végleg eliminálni a jelenben és a jövő nemzedékeiben is. Ezáltal sokkal többen lehetnének boldogok, hiszen nem kéne agyukat állandóan a tilalomfák kerülgetésének egyre újabb, titkos módszereinek kidolgozásával terhelni. Nem kéne titokban tartani és görcsösen elhallgatni a szexuális hozzászokás tényét a házasságon belül, s nem kéne hazudni a "már megint hol voltál?" kérdésekre válaszolva. Persze ma még - és ilyen hirtelen, minden átmenet nélkül - nagyon kevesen vállalkoznának e többség által valószínűleg agyrémnek minősített gondolat tényleges kivitelezésére. Vagy igen? Az igenlők és kísérletezni vágyók többsége valószínűleg a házasságban mint intézményes párkapcsolati formában csalódottakból kerülne ki. Meg is érdemelnék annyi szenvedés után a felszabadult, igen változatos, talán egy élet alatt sem megunható lelki és testi boldogságot. Olyan lenne ez, mint amikor sok esetben az orvostudomány eszközeinek kimerülése után lemond a betegről, s akkor már jöhet a természetgyógyász is.
Nos ezt a vargabetűt jó lett volna kikerülni az idők során, úgy legalább tízezer évre visszamenőleg. Vagy lehet, hogy az ősközösségi forma mai felfogásunkkal ugyan fejletlenebb, de sokkal boldogabb, célszerűbb volt?? Lehet, hogy a civilizáció törvényei, tilalomfái megbetegítenek minket, legalábbis lelkünket??
ISTEN
Az emberiséget léte óta az egyik leginkább foglalkoztató kérdés,melyre a mai napig sincs mindenki számára egyaránt hiteles és elfogadható válasz: Van-e Isten? És ha van, akkor miért szenvedünk ennyit és igazságtalanul életünk során, miért nem lehetünk véglegesen boldogok, nyugodtak, elégedettek, miután már "mindent" megtettünk/?/ ennek érdekében életünk első, aktívabb felében. Egyfajta vélemény egy közismert személytől az alábbiakban olvasható.
Sinead O,Connor a Képes Európa 1993. májusi számában a következőket mondja: "Szerintem a jelenlegi vallások arra valók, hogy az embereket rettegésben tartsák, s ne engedjék közel Istenhez. Meggyőződésem, hogy manapság az ördög bármilyen formában történő megjelenése elsősorban az egyházaknak köszönhető, amelyek nem átallottak gyilkolni Isten nevében. - ...Az egyházak Istene nem létezik, de hogy van Isten, ahhoz nem férhet kétség. - ... csak Isten oldhatja meg a világ problémáit. Ezért a legfőbb feladat: ezt az Istent visszacsempészni az emberek tudatába. - ...Az anyagi boldogulás féktelen hajszolása döntötte romba az emberiséget."
Az európai valláskultúrába kb. 20-30 éve tört be a keleten már régóta ismert reinkarnációs /többéletes/ rendszer fogalma, mely mostanában divatosságától függetlenül kielégítő magyarázatot látszik adni az ember létének, - szenvedéseinek céljáról itt, a Földön.
Ahogyan Müller Péter a "Kígyó és kereszt" c. könyvében saját tapasztalataira és Mesterével folytatott beszélgetéseire támaszkodva leírja, az anyagi földi lét egy lehetőség, kegyelem mindenkinek arra, hogy a test nélküli élet sebességéhez, töménységéhez képest egy sokkal gyorsabb, koncentráltabb lélektisztító változáson menjen át annyi életen, perióduson keresztül, amennyi ahhoz elég, hogy egyre felsőbb, test nélküli dimenziókba kerülhessen - végül Istennel egyesülhessen. Ma már egyre kevesebb okunk van kételkedni a felsőbb világok, dimenziók létezésében, melyek szorosan, elválaszthatatlanul kapcsolódnak az anyagi, számunkra mindenkor érzékelhető világhoz. A Fellebben a fátyol c. könyv szerzője AF szellem szerint: "az anyagi világban semmi sem létezhet anélkül, hogy a szellemvilágban ne lenne meg annak hű mása. Sőt - minden, ami itt, a fizikai világban létrejött, azt előbb "fent", a szellemvilágban hozták létre. Úgy tűnik, hogy a hitrendszer lépcsőin egyre feljebb haladva egyre több és több ember lesz képes, érez késztetést arra, hogy olyan technikákat sajátítson el, melyekkel, ha nem is teljes, de valamilyen képet nyerhet több előző élete valamelyikéből, annak eseményeiből, saját szerepéből. A két végpont: a teljesen hitetlen, aki a mentális világ létét is tagadja, a másik - akinek minden élettevékenységét tudatosan az ezotéria hatja át. Az így élő ember képes arra, hogy finom érzékelésével előre megsejtse a rá váró élethelyzeteket.
Konfrontáció
...mely jelenséggel életünk úgyszólván minden percében találkozunk. Akinél ez nem valósul meg, az hiába született le tanulás céljából ide, a Földre magasabb szférákból, a test nélküli világok valamelyikéből. Ugyanis /állítólag/ a lélek tisztulása e konfrontációk során szerzett tapasztalatokból történő tanulás révén megy végbe.
Az emberi együttélés kikerülhetetlen tartozéka a véleménykülönbség azonos tárgyakról, személyekről, fogalmakról. Az esetek nagyobbik részében az emberek presztízskérdést csinálnak abból, kinek a véleménye, meglátása van közelebb az általa vélt igazsághoz, illetve képviseli azt. Annak függvényében, ki milyen neveltetést kapott szüleitől, s milyen környezetben mennyi időt töltött el addigi élete során, mindenki annak megfelelő stílusban, vehemenciával s indulattal reagálja le azt a presztízsveszteség fenyegetettségéből adódó félelmet a konfrontáció során, mely révén úgy érezheti, hogy embertársai előtti presztízse, emberi és üzleti értéke valamilyen mértékben vagy jelentősen megcsappant.
Többek között ilyen szituációkból keletkezik emberek, csoportok, országok, politikai rendszerek időszakos vagy végleges szembenállása, melynek végkifejlete a feszültségek kisülésének szükségessége miatt a háború. Ennek során mindkét fél arra törekszik, hogy a világ előtt az ő felsőbbrendűsége, illetve erősebb mivolta derüljön ki. Mióta a világtörténelem írásai erről tanúskodhatnak, az egyszerű emberek, akiknek soha semmi bajuk nem volt egymással a határok két oldalán, az adott ország - nagyjából az egész világon hasonló - katonai törvényeinek súlya alatt roskadozva, a hazaszeretetre hivatkozva, felesküdve voltak azok, akik kénytelen-kelletlen áldozták fel életüket, az uralkodó réteg politikai manővereinek következményeként.
A háborúk vége utáni békekötések nyilvános és titkos szövegei két dologra jók. Arra, hogy kihangsúlyozzák a győztes kilétét és annak nagylelkűségét, valamint arra, hogy új határvonalakat húzzanak a térképeken, és az emberek tudatában. Valamint arra is, hogy törvényileg lezárják azt a vérengzést, mely a korábban fennálló háború alatt törvényes volt.
Vajon volt-e már, vagy lesz-e példa valaha arra, hogy "nagy", magas rangú politikusok és katonák még időben nyilvánosan bocsánatot kérjenek mindazon emberek hozzátartozóitól, akiknek csak a mérhetetlen lelki, és később ennek testivé manifesztálódott fájdalom maradt elpusztult hozzátartozóik helyén??
Hány halállal kéne lakolniuk ezrek, milliók elpusztítóinak, és egyáltalán lehetséges-e ez?? Vagy így van ez rendjén, hiszen ez is csak egy tisztulási folyamat az emberiség karmáján belül??
Lehet, hogy testi szempontból bizonyos korokat, időszakokat tekintve hasonló vágóhídon élünk, mint állataink minálunk?? Annyi különbséggel, hogy a mi gyilkosaink köztünk vannak ??
És ekkor még nem beszéltem az előbbi "gyors" gyilkosságok után a lassú gyilkosságokról, melyeknek során az emberi környezet lassú és visszafordíthatatlan tönkretételével, az életviszonyok anyagi romlásával járó lelki és testi szennyezés olyan mértéket ölt /ma már/, mely pár éven belül sokszorosára növeli a gyógyíthatatlan betegségekben /rák, infarktus, AIDS és még nem publikált, de egyre szaporodó újabb betegségekben/ szenvedők és elhalálozók számát.
A lassú gyilkosságok közé tartozik a leggyakrabban előforduló és legnagyobb számban jelentkező, lélekre, majd ezen keresztül testre is ható, párkapcsolatokban, speciálisan a házasságokban fennálló lelki, szexuális, anyagi, létbiztonsággal összefüggő zsarolások.
Átverés, félrevezetés
Ma, 1993. június 2-án egy nagyszerű könyv elolvasása után már nincsenek illúzióim a világ kormányainak, politikusainak igazmondását illetően. Azzal kapcsolatban sincsenek illúzióim, hogy akik a hatalom csúcsán vagy annak közelében nyilvánosan vagy a háttérben tevékenykednek - kivéve egyes nagyon ritka eseteket -, képesek mindenen átgázolva, beleértve embermilliók életét is adott esetben, saját, viszonylag kis létszámú csoportérdekeik megvalósítása érdekében cselekedni. Kiemelten igaz ez olyan helyzetben, amikor az emberiség által tönkretett Földről kell elmenekülni, és ki kell válogatni a túlélésre érdemeseket. Minderről, és még sok érdekes, eddig eredményesen titokban tartott hihetetlen dolgokról szól az 1978-ban Angliában és 1993-ban Magyarországon megjelent Összeesküdt ellenségek c. könyv, melynek létrejöttét többféle kemény beavatkozással /politikai stb./ próbálták megakadályozni, de végül kompromisszummal sikerült megegyezni a feleknek, és így kiadható lett. (Legalábbis az utolsó lapokon a kidó ezt állítja. Nem kizárt, hogy csakpéldányszám növelés céljából tette.)
Címkék - Fiókok
Mint bizonyára sokak által ismeretes, a szavak enyhén szólva tökéletlen kifejezői gondolatainknak, érzelmeinknek. Ehhez társul még, hogy a fejlettebb képekben való gondolkodás helyett ki-ki, a rá jellemző raszterrel ugyan, de kategorizálja az élet dolgait, fiókokba teszi azokat, s nevet ad a fiókoknak, felcímkézi őket. Ez tapasztalhatóan több szempontból is káros, előnytelen. Mint tudható a rész és az egész viszonyáról, amit egyszer darabokra szedtek, bármilyen tökéletesen rakják össze újból - abból mindig elvész valami. Talán pont maga az élet. Példaként említem a szerelem érzését, melynél az figyelhető meg, minél többet beszélnek róla átélői, minél többet analizálják, annál valószínűbb, hogy rövidebb idő alatt lesz vége. Meg kellene hagyni magunknak azt az illúziót, lehetőséget, hogy a dolgok boncolgatása nélkül, inkább csak átélve az élet által felkínált csodálatos lehetőségeket, eseményeket, boldogok lehessünk. Jómagam elektronikai alapképzettségemnél fogva valahányszor hozzájutottam egy-egy kinézésre és szolgáltatásait tekintve új és csodálatos készülékhez, mindannyiszor szerettem volna betekintést nyerni annak belsejébe, megérteni működését. Mindannyiszor - sajnos elég gyakran ezt meg is tettem - elszállt a varázslat, mivel az elképzelt képhez képest valamilyen eltéréssel, többnyire negatív csalódással kellett megtapasztalnom a valóságot. Úgy gondolom, ez nem csak az anyagi világ tárgyainak megismerésekor van így. Ha túl rövid idő alatt férkőzünk közel párunk lelki mélységeihez, s annak analízisével s a tapasztaltak szavakba öntésével próbálkozunk, és ezt meg is tesszük - biztosan rövidebb előadásra váltottunk jegyet az élet színházának A boldogság c. előadására.
Idegenek
Ezúttal nem a szó hagyományos értelmében vett idegenekről lesz szó. Azok a nem földi civilizációt képviselő /egyelőre/ humanoidák írásom tárgyai, akik nem itt a Földön születtek. Észrevétlenül szivárogtak be a Főld lakói közé. Képesek voltak kihasználni a földi társadalmak megosztottságát, hatalomvágyát, és ezzel összefüggő információéhségét. Felismerték, milyen fontos a nagyhatalmaknak a technikai forradalomhoz szükséges egyedül üdvözítőnek hitt fegyverkezésben a másikkal szemben megszerzendő előny, valamint az a mindenkiénél, főleg a riválisokénál fejlettebb technika, mellyel az üzleti életben hatalmas profitokra tehetnek szert, ami egyenes út a mindenkit lebíró hatalomhoz. Ehhez a hatalomhoz pedig a földi halandó ember mindennél jobban ragaszkodik. Magyarán mondva az emberiség vezető körei, s annak kiszolgálói ráharaptak a csalira, a többiek pedig nem is tudnak nem nekik dolgozni, hiszen akkor miből fizetnék a létfeltételekhez elengedhetetlenül szükséges szolgáltatásokat. Ez már annyira belénk ivódott, hogy ha valaki ellenkező véleményen van arra már furcsán néznek, titokban bolondnak tartják. Mert hát mi mást is tehetnénk ?
Egy másik vélemény szerint, az idegen lények olyan, a "kísérlet" vége felé ideküldött több fajtájú társulat, akik többnyire biológiai robotok, s tevékenységük célja az, hogy folyamatosan vizsgálják az emberiség bizonyos tagjait , - mintavétel céljával, - hasonlóan az ember állatkísérleteihez. Ezt alátámasztva elmondom, hogy az ismert "eltérítési esetek" jelentős részénél az ufonauták szenvtelenül érzelmek nélkül, gépszerűen, kínos precizitással és szakértelemmel vesznek mintát férfiak, és nők megtermékenyítéssel kapcsolatos, és genetikai minta alapjául szolgáló anyagaiból anélkül, hogy az "áldozatoktól" korábban beleegyezésüket kérték volna. Úgy gondolják, hogy az esemény végén a pácienssel megitatott zöldes, nem éppen jó ízű folyadékkal előidézett memóriatörlés után nincs más tennivalójuk, miután misztikusnak látszó körülmények között hazaszállították a szerencsétlen áldozatot.
Hozzá kell szoknunk a gondolathoz, hogy valakik, - egy másik civilizáció - elindították elődeinket, - kik lélekben mi vagyunk, csak testünk más, - egy olyan úton, amelynek kezdetén több embertípus, és több vallás hasonló, de értelmét tekintve ugyanolyan bölcsességekkel átitatott szabályokkal, ajánlásokkal áll, melyeknek be nem tartása az ismert civilizációs kataklizmákat idézte elő, még a szentnek tartott Egyház soraiban is. És természetesen az Idegenek, - kik jóval idősebbek, és ezáltal tapasztaltabbak nálunk, előre látják az eseményeket, még ha csak nagy vonalakban is. Ezzel magyarázható leginkább a Nostradamus, és egyéb jövendölések mikéntje. Minderről Amerikában, a szabadság, és demokrácia hazájában, valamint a fejlett nyugati országokban a vártnál jóval több könyvet írtak meg. Ezek fő témája az ufojelenség, és ezzel összefüggésben kerülnek szóba a fentiek. Egy ilyen ötvözetű összetételű információs csomag kellően elrejti, eltereli a figyelmet a földi politikai manipulációk valódi céljáról. Annyira fogják csak elhinni legtöbben az idegen beavatkozást, amennyire hitelt adnak az ufo jelenség valódiságának. Felmerül a kérdés - ennyi idő után, ilyen nagyszámú, időnként negyedik típusú találkozás után miért nem fedik fel kártyáikat az Idegenek, miért nem jelentik be a CNN világtelevízióban is, hogy itt vannak, miért nem mutatják be őket, mint akár egy új politikust, vagy államfőt ? Legalább két válasz is lehet erre a kérdésre. Lehet, hogy Ők azok, akik még nem érzik elérkezettnek az időt erre, mivel az emberiség még korántsem egységes, és egyértelműen jószándékú. Másik feltételezés szerint a földi vezető körök hosszútávon félretájékoztatják az Idegeneket, ill. olyan egyezségeket kötnek velük, melynek egyik oldalán megengedik az emberekkel való / genetikai / kísérletezést, cserébe azt kérik, hogy az Idegenek ne fedjék fel magukat nyilvánosan, - ezzel is kitolva azt az időpontot, mely az aktuális, éppen hatalmon lévő uralkodó réteg trónfosztását hozza meg. Mert ugye az már nem igazán hatalom, mely felett egy másik hatalom van, amely sem technikailag, sem pszichikailag nem sebezhető a földi "helytartók" részéről.
Egy harmadik változat szerint, a különböző fajtájú, de máshonnan jött Idegenek "jók" és "rosszak" harcolnak egymással a Föld térségének közelében, vagy / és / távol a Földtől, azért, hogy mi legyen az emberiség további sorsa. Szóval lehet hogy koncok vagyunk tudtunkon kívül, de nem igen tehetünk ellene. Lehet hogy pont ez az a nagy TITOK, amit sem az egyház, / az utolsó fatimai jóslat formájában /, sem a világi hatalmak nem hajlandók felfedni a tömegek előtt. Érthető, elfogadható indoklás-e az, hogy pszichikailag nem nőttünk még fel e terhek elviseléséhez ? Valószínűleg minél tovább titkolják a valóságot, annál nagyobb lesz a stressz, és a pusztulás, ha ezek a titkok negatív jövőt rejtenek magukban.
A jóindulatú, nyílt gondolkozású szkeptikusok azt hirdetik, hogy nincs még egy olyan átfogó képük az illetékeseknek erről a problémakörről, mely minden kritikát kiállóan lehetővé tenné, hogy olyan végleges választ adjanak a nagyközönségnek, melyet nem kell rövidebb hosszabb időn belül megváltoztatni.
A földi katonai álláspont e kérdésben nem tükröz bizalmat az Idegenekkel szemben, - ez látható azokból a kijelentésekből is, melyeket a nagyhatalmak vezetői tesznek, - " a csillagháborús program egy esetleges külső közös ellenség miatt vált szükségessé " . Persze ezek a mondatok egymás etetését, félrevezetését is szolgálhatják. Azután az is lehet, hogy mindez csak díszlet, - a nagyhatalmak vezetői saját maguk, és sleppjük bátorítására, az Idegenekkel szembeni tehetetlenség lélektani ellensúlyozására, erőfitogtatásra az ötmilliárd ember előtt, ilyen célokkal tartják fenn, és folytatják e dollármilliárdokat felemésztő, igen sok embert foglalkoztató gigászi vállakozást, az esetleges csillagháború technikai háttereként. Nem utolsó szempont a sok résztvevő hadiipari és egyéb cég ebből származó haszna, s az ezután állami szinten behajtható adó sem, amelyből jelentős szeletet hasítanak ki azok a képviselők, akikkel a hatalmasok valamivel jobb életviszonyokért beláttatják, elvárják tőlük azt, hogy megszavazzák azt ami titkos katonai...., és, így négy évig lehet kalács a tejben, a kakaóban. Hogy ki fizeti mindezt ? Naná hogy a kisemberek is, akiknek a leginkább húsbavágó e tény, csak nem kimondottan katonai adóként, hanem ennyivel drágább a megélhetésük. Ennyivel, - ki tudja mennyivel, hiszen olyan év még nem volt, hogy egy államnak ne lett volna katonai kiadása. Ennyivel alacsonyabb a világ életszínvonala, ennyivel kisebb az élethossza, az életbenmaradásuk valószínűsége azoknak, akik éppen az élet és a halál mezsgyéjén szédelegnek, dülöngélnek.
Végül egy analógia, mely szemléletesen megmutatja, hogy a világpolgár milyen nevetséges kényszerpályán kénytelen megélni, leélni, / a szó szoros értelmében életét. Ha gyermekünk úgy kérne pénzt, esetleg a szokottnál nagyobb összeget tőlünk, hogy eltitkolná mire kéri, és később sem derülne ki soha hogy mire költötte adnánk neki ? És sokadszor ugyanilyen feltételek mellett ? És ha kiderülne hogy haszontalan céllal herdálta el ? Netán mások megcsonkítására, megölésére, igazságtalan harcra területhódítás céljából, sok ember életének kioltására kéri ? Vagy egy Idegen faj kiírtására, egy olyanéra, melynek valódi szándékáról csak kósza, megbízhatatlan az emberek egy részének agresszív természetéből adódó hírek révén határozta el magát ?
Nos hát ezért is titkosak a katonai költségvetések, és ezért hoztak részletes terveket létre az USA-ban már a hatvanas években a Pentagonban a majdan várható Idegenek elpusztítására, melyhez készenlétben álltak a vírusoktól a baktériumfegyverekig midenfajta gyilkos mérgek, melyeknek az AIDS vírusához hasonlóan valószínűleg nem voltak meg az ellenszereik, mivel időhiány miatt nem tudták kifejleszteni azok ellenszereit.
KARMA
Nagyon nehéz elhinni, hogy a fizikai halál után minden ember találkozik egy fénylénnyel, aki a sötét alagút végén vár ránk, és jóságos szeretettel vesz körül. Olyannal, amilyet földi életünkben nem tapasztaltunk soha. Ha figyelembe vesszük, hogy a halál előtti állapotunkban szenvedtünk, féltünk, majd egy időre amíg a sötét alagútban voltunk úgy éreztük -, a világ összes magárahagyatottsága ránkszakadt, - ehhez a helyzethez viszonyítva minden, ami a legkisebb szeretetet is adja, igen nagy jónak számít. Tehát amit átélünk halálunk után a másik dimenzióban mindamellett, hogy különleges, és egyedi, relatívan csak egy "hétköznapi”, túlvilági találkozás, egy eddig számunkra ismeretlen jelenséggel. Melyeknek értelmezése korlátolt emberi agyunkkal a valós racionalitás síkján úgyszólván lehetetlen. Nem azonos a fajsúly. Ha viszont ekkora a különbség, mit keres egy ilyen szintű szellemi lény társaságában az ember, halála után? Nagy kérdés ! Miért csak most barátkozik segítőkészen a felsőbb dimenzió egyik lakója velünk? Miért nem jár ki minden embernek élete teljében valódi, mindenki számára kézzelfogható bizonyíték a szellemvilág létezéséről, hierarchiájáról ?
Ember küzdj, és .... de minek?...
... hiszen mire valamit elérsz az életben, idegeid élettársadtól, gyeremekeidtől, az inflációtól és valódi igényeid kielégítetlenségétől már nagy részben tönkrementek. Egyre kevesebb dologba kezdesz bele, nincs bizalmad már a világ felé. Nem akarsz már mást, csak annyit, amennyiből öregkorodra gondtalanul megélsz, és még egyet: nyugalmat. Az a sok szerencsétlen, aki jóhiszeműen, a hosszantartó, netán örökké tartó boldogság reményében tapasztalatlanságából fakadóan "egy életre" megosztotta lakását, szerzett vagyonát és ágyát valamikori szerelmesével, - szerencsétlen bábként, egyéniségének, akaratának nagy részét elvesztve, sajnálatra méltó magányos emberré fajul néhány évtized alatt.
Biegelbauer Pali mondta egy előadásán: az emberek buta módon mindig a nincs-et akarják, ahelyett, hogy örülnének a van-nak. Ha ez így van mitől halad előre az ember, az emberiség?
Ha csak egy életünk van - nincs több sanszunk arra hogy tapasztalatlanságból adódó ballépéseinket korrigálva legalább mégegyszer sokkal jobban végigélve, megismételhessük elrontott életünket. Nem lehet, hogy ez így igazságtalan?
Ugyanakkor felvetődik a kérdés: ha Isten irántunk való szeretete a feltétel nélküli elfogadáson alapul, akkor mi értelme a reinkarnációnak, mely során állítólag sok testi életcikluson keresztül vergődik át szenvedve a lélek különböző kríziseken kataklizmákon át haláltól halálig? Miért nem fogad el Isten minket így ahogy vagyunk? Miféle torz hipotézisek sorozatával áld meg bennünket a sors egy újabb próbaként, melynek során kaotikus - nem tudom mit higgyek - állapotban az a kérdés, van-e megbízható támponttal szolgáló kikerülés ebből az örökmozgó ringlispilből?
